Skip to content


Különböző rózsaszínű borok II.

Nehéz szülés volt, de elérkezett a nagy pillanat – számomra kétségtelenül nagy –, hogy megénekeljem a sillerek második énekét, a tragikusat, melyben a hős elbukik, vér foly (vagy nem), katarzis, majd megvilágosodás, üres pénztárca... Önigazolom létemet, meg bizonyíthatom az asszony előtt is, hogy az elmúlt három hónapban sem értelmetlenül eresztettem le a torkomon és a lefolyóba sok-sok palack bort.

Nyomoztam tovább lelkesen a siller eredete után, hogy kiderítsem: egyesek szerint alig másfél-kétszáz évre megy vissza ez a nagy hagyomány, és az akkori szakértők véleménye szerint leginkább hiba, borászati tévedés, hamisítás, sőt! Mások úgy vélekednek, hogy a borivó közönségnek elege lett a nehéz tanninbombákból, és valami könnyedebbre, tehát sillerre vágyott. Ma egzotikus különlegesség: helyi szín ott, ahol éppen készíti, Egerben, Szekszárdon vagy éppen Kesztölcön; és persze mindenki magáénak vallhatja (Korom Péter szerint például „a siller mint önálló borkategória több évszázaddal megelőzve a rozét a Neszmélyi borvidéken alakult ki”).

Előző sillerizált posztomhoz több kóstolásra érdemes bort is javasoltak a mindig oly kedves olvasók: Karner Gábor Nagyapám Bora fantázianevű alkotását (köszönet Shiraznak), valamint egy alföldit, a csongrádi illetőségű Rubin Borház kékfrankos sillerét és Günzer Tamás cabernet sauvignonból készített Cablerét (köszönet Defternek). Az egyiknek az árcédulája gyengébb idegzetűek, szívbetegek és gyerekek szeme elől elrejtendő – hogy ne mondjam: obszcén – rajzolatot tartalmaz; a másik jószerivel beszerezhetetlen, hacsak valaki nem vállalja azt a pár száz kilométer autózást az ország egyik végétől a másikig és vissza; a harmadik meg fogyóban van (bár úgy hallottam, erősen készül az új).

Mamut méretű poszt formálódott, de aki férfi, velem tart!

Heimann Szekszárdi Fuchsli 2006

Ahogy az előző szövegben említettem volt: színében, jellegében és címkéjén is egyértelműen tükrözi a zavart, amely a rozét és a sillert övezi. Mi is lenne tehát a distancia lényege? A címke nyelve? Merthogy akkor most siller vagy rozé? Esetleg: siller vagy nem siller?

Színe amúgy érettebb rozénak is elmenne: a klasszikus lazacszín sötétebb árnyalata (másodlagos frissességű lazac). Kadarka és kékfrankos házasítása: a kadarka bizonyos évjáratokban ideális silleralapanyag lehet (ebben gyökerezne az a bizonyos rác sillerhagyomány, amire Polgár Zoltán hivatkozik?), a fajta amúgy sem dúskál a színagyagban; a kéfrankos pedig Dúzsi Tamás kezei alatt megmutatta, milyen rozé tud lenni.

Illatában a kékfrankos és az epres, málnás illat dominál, a kadarka fűszeressége kicsit háttérbe szorul. Gazdag és élénk savai kellemesen bizsergetnek. Nyitás után azonnal fogyasztandó. Két nap múlva mind illata, mind íze vékonyodik – egy sillertől több kitartást vártam volna. Harmonikus, kerek, ami itt és most 5 pontot is megér (bár sokáig 4-re állt), ráadásul ára is barátságos.

Volt szerencsém kipróbálni a Fuchslit egy évvel idősebb változatban (2 és fél pont, mert jó vagyok), így aztán arra is fény derült, hogy ez valóban egynyári bor. A 2005-ös már széteső, alig-alig élvezhető. Gyorsan fogyasszuk, kár lenne érte.

Korom Péter Kesztölci Siller Zweigelt 2005

Korom Péter mérnökember, egészen pontosan gépészmérnök, akit Laposa József „Szvati Urban” a kétágú hegy oldalában (Kesztölc, 1998) című, a Borbarátban megjelent cikke ihletett meg, hogy Kesztölcön szőlőültetvényt vásároljon, a gépeket pedig lecserélje metszőollóra és kapára. Ökogazdaságában termelt borának java részét közvetlenül értékesíti.

De nemcsak az ökogazdálkodás miatt egyedi a zweigeltből szűrt siller a sorban: a bor félédes, 13 gramm maradékcukorral. A címkén is látszik, Korom úr komolyan veszi a munkáját, minden fontosabb analitikai adatot feltüntetett rajta (cukormentes extrakt: 23 g/l; sav: 6,4 g/l; cukor 13 g/l; alkohol 11,3%), de ettől a bor sajnos nem lett jobb. Megindult a teljes szétesés felé, leginkább a cukor érződik ki belőle. Még éppen hogy iható, halovány 2 pont. Egyedi kísérletről van szó, úgy tudom, 2006-ban a termelő már nem készített sillert.

Wunderlich Siller 2005

Ha létezik siller, akkor ez az! A Wunderlich Pincészet honlapján alapos leírást is olvashatunk a sillerek mibenlétéről: „Van, akit a siller borok piros színe töprengésre késztet, vajon a rosé- vagy a vörösborok közé sorolja őket. Pedig a siller bor sem nem rosé, sem nem vörös. Önálló kategória, és hogy saját létjogosultságát könnyebben megértsük, érdemes nem a technológia felől közelítenünk. Technológiájában ugyanis alig különbözik a rosé- vagy a könnyű vörös boroktól. A siller bor önálló létjogosultsága gasztronómiai megközelítésében érthető meg legkönnyebben.”

A cabernet franc (50%) gerincre kékfrankos (30%) és kadarka (20%) szervül. A borban egyik fajta jellegzetessége sem uralkodik el, hanem többé-kevésbé összesimulva karakteresen egyedit és újat alkotnak. Persze azért az egyik kanyarban a cabernet, a másikban a kékfrankos vagy a kadarka bukkan elő. Bár az alkoholtartalom magas, nem zavar, nem ugrik ki az összképből, a savak azonban kicsit tompának tűnnek. Az első kortyok lágyan, már-már túl lágyan csúsznak le.

Sötét, rubintos színvilágát lilás jegyek díszítik, illatában meggy, a vadszeder ásványossága és némi áfonyás fanyarság vegyül, íze azonban nagyon visszafogott, szinte semleges. Egy kis fokhagymával bolondított étel hatására kinyílik, mintegy felöltözik az ételhez, hogy azt ünnepelje, díszítse. Bár fogyasztását hűsen, 10-12 fokon ajánlják, melegedve kellemesen ánizsos lesz az illata, az alkohol is élénkebben mocorog és szabadít fel újabb aromaanyagokat.

A mezőny egyetlen igazán szép, visszafogott savaival együtt is teljes élményt adó, a siller lényegét mutató alkotása. És hol a lényeg? A visszafogottabb, de létező tanninokban, a gyümölcsös illat- és ízvilágban, ami a könnyedén suhanó, de mégis kellően méretes testből szétárad. Szangvinikus személyiség. A palackban már kivált a borból kevés borkősav. Vastag 5 pont.

Mindezzel együtt az ára horror: nyolc euró közelében ennél értékesebb-izgalmasabb borokat vásárolhatunk szerte e világban. De hát Wunderlich mégiscsak a miénk – és nem is savanyú.

Polgár Kadarka Siller 2006

Ez lenne a rác siller. Állítólag. Polgár Zoltán, aki az év bortermelője volt tizenegy éve, mély hullámvölgy után ismét egyre szebb borokkal jelentkezik – és nem feltétlenül csak testes vörösekkel, hanem elegáns, már-már művészi tökéllyel elkészített rozékkal is. Különösen emlékezetes volt a 2006-os primőr rozé, műfajának egyik legjobbja ez évben; ugyanakkor testesebb, tannihangsúlyosabb borai nem lopták magukat a szívembe. De hát van ilyen: kinek a pap... A lényeg, hogy torok ne maradjon szárazon, és előbb-utóbb mindenkit elöntsön a meleg elégedettség.

Ilyen előzmények után még a riasztó formájú, pocakos üveg sem tudott eltántorítani a rác siller megkóstolásától. A várakozás nagy volt; az eredmény: halovány. Mondhatnám persze: ez egy finom szövetű alkotás, amiből éppen a visszafogott ízek és illatok harmóniája csendül kifele – hogy egy kellően érzékletes képzavarral éljek. De nem. Itt nem csendül semmi, legkevésbé a harmónia.

A visszafogott illat hosszasabb levegőzés után sem nyílik: a halványan felsejlő meggyes, ribizlis jelleg nem tud megerősödni, az illatorgia elmarad, legfeljebb pici borsosság díszíti a gyümölcsöket. Íze hasonlóan egyenes: nem rossz, hiszen a savak és az alkohol minden kétséget kizáróan egyensúlyban vannak a testtel, csakhogy ez még kevés. Pedig azt sem mondhatom, hogy rövid a bor, de a végéből nem marad más, csak kellemesen bizsergő érzés a nyelvgyökön, amit gyerekkoromban éreztem, amikor a szikvizes palackból közvetlenül a számba fröccsentettem a szódát. Meg egy kis kökényes fanyarság.

Kétségtelenül professzionális munka, de a profizmus jellegtelenségbe csapott, az egyedi pedig valahol elveszett. Nem siller, legfeljebb testesebb tucatrozé egy jó évjáratból, majd ezerhatszázért. Gyengécske 4 pont, a Fuchsli játékossága nélkül.

Karner Gábor Nagyapám Bora 2006

Karner Gábor egykori zenész és éjjeliőr kapcsán tegyünk egy kis kitérőt – egy kör kalaplengetést Alkonyi László örvendetesen gyarapodó életművének első nagy korszaka előtt, amikor fantasztikus tehetségek sorát fedeztette fel a borszeretőkkel: eposzokat énekelt borhéroszokról, sőt borhéroszokat teremtett (lássuk be, ez is elengedhetetlen, amikor már sokan tudnak jó bort csinálni). Bussay doki, Demeter Zoltán, aztán a somlóiak: Fekete Béla bácsi és Györgykovács, na meg persze Karner Gábor, a mátrai kézműves borász, akiről szintén a Borbarátban olvastam először (a borász, aki eladta a pipáját, mert kellett a pénz metszőollóra – és most ne bolygassuk, hogy ki vesz használt pipát, ezt csak a megszállott pipások érthetik). Irigylem azt a zseniális érzéket, amivel Alkonyi rátalált a magyar borászat kincseire: borembereinek többsége ugyanis legendásan magas minőségű, izgalmas – bár olykor nehezen beszerezhető – borokat készít azóta is. (Aki kíváncsi, milyen volt Karner Gábor négy éve – Alkonyi olvasatában –, kattintson ide.)

Persze megszállottság ide (amit tisztelek, sőt kedvelek), legendás pipa oda (ami kellemes emlék), amikor kézműves borász borát iszom, aminek a címkéjére ez van írva: Nagyapám Bora, akkor különlegeset várok. És arra semmiképpen nem számítok, amit Csite kolléga egykoron megírt egy posztjában: tudniillik hogy Karner Gábor ezt a sillert felvásárolt szőlőből készítette. Az én nagyapám is készített bort – történetesen sillert is, nem egy évben csak azt –: nem felvásárolt szőlőből; legtöbbször maga kapálta (na meg az asszony, aki hol nagyanyám volt, hol más), de mindig a maga szeme hízlalta a fürtöket.

Élénk meggypiros színű bor, cseresznyés, meggyes, ribizlis illattal köszön be, az élénk gyümölcsillatok kiegészítője a vajas-vaníliás pörkölt fa illata és a savak. Nyoma sincs fáradtságnak, él, változik, nyílik a pohárban. Ízében azonban az alkohol nagy teret foglal; a 13,5 százalék egy közepesen testű vörösbornál is szép lenne; csak azt nem értem, honnan ez a mennyiség, mert a szőlőből nem, abban biztos vagyok – az alkohol mellett jobbára csak a fás ízek élnek meg hosszabban. (Gyanítok a háttérben néhány két-három-négy évet megélt barrique hordót is.) Viszonylag kellemes az összkép, kiegyensúlyozott a szerkezet – mindazzal együtt, hogy mintha éretlen szőlő meg némi kocsány került volna a borba, és mintha az almasav is okozott volna gondot az erjesztés során. Túlhúzott présre gyanakodnék, ha nem tudnám Csite kollégától azt is, hogy a borász préselés nélkül készítette. (Amire szakértő barátom meg is jegyezte: mutassanak már nekem olyan bort, amit a nagyapa nem „húzás” nélküli mustból készített – ha klasszikus, akkor legyen klasszikus! És ezzel egyet is érthetünk.) Melegedéskor a savak élesednek, a kezdetben harmonikus összkép kezd felbomlani, kifejezetten savanyúvá (dédnagyapám borává) válik. Itt üt vissza a test hiánya. Gyenge 4 pontot talán megér, főként sajátos stílusa miatt, de az árát (két ezrest kérnek érte) a legendához, és nem a produktum értékéhez szabták – szerintem. A Wunderlich Siller ugyanennyiért profi munka, ráadásul Lojzi bácsiéknak pontos elképzelésük van a siller mibenlétéről.

Günzer Tamás Cabler 2006

Jó, ha nagy a család, így aztán lehet válogatni a Gerékből, a Tiffánokból, a Vesztergombikból – meg persze a Günzerekből is, hogy csak az ismertebbeket említsük.

A Cabler érdekes kísérlet: cabernet sauvignonból sillert készíteni legalább olyan meredek ötletnek tűnhetett, mint annak idején Konyáriéktól a CS rozé. Pedig. Villányban kétségtelenül kedvelik a fajtát, és tény, azon a vidéken készülnek is belőle izgalmas tételek. A Cabler (cabernet+siller) is izgalmas lehetne, legfőképpen azért, mert egyedi. Valamiért azonban nem igazán gömbölyű, pedig sikeres terméknek tűnik: a 2006-os már a Cabler harmadik évjárata. De hol is a hiba?

A mély, már barnásba hajló lazacszín a fáradás jele lehet – vagy esetleg a szüretelt szőlő minőségére utalhat: azaz az alapanyagot nem célzottan sillernek szedték, hanem vörösbornak, és a siller mintegy melléktermékként állt elő. De legyen bárhogy is, a másodlagos frissesség itt nemcsak a lazacszínre, hanem a bor állagára is igaz. Az illata sem ragad magával: kifejezetten istálószagú, és csak melegedés hatására kerülnek elő belőle gyümölcsök, legfőképpen eper meg nagy meglepetésre egy kis bodzás, csalános jelleg.

A savak szögletesek, karcosak, sőt csípősek; sem gyümölcs, sem harmónia, sem egyensúly, sem kerekség, sem... A lecsengésben kesernyésség, az marad hosszan, meg a 3 pont és a csalódás. Javára írandó ellenben, hogy ízében maradtak emlékek a jobb korszakaiból: valószínűleg volt ott gyümölcs dögivel – az eper bírta a legtovább –, savak elegáns játéka úgyszintén, ahogy cs-es test is. Tehát van remény, hiszen ez is kifutó tétel, és már készül a 2007-es, amit majd alaposan – és azon frissiben – meggusztálnék.

Vesztergombi József Szekszárdi Siller 2006 

Siller küvé (kékfrankos-kadarka-merlot-zweigelt), igazi multikulti gemisch, amiből a kadarka sem maradt ki. A fajta már csak történetileg is fontos alkotóeleme egy igazi sillernek – persze azt nem állítom, hogy ez a fajta garantálná a hamisítatlan sillerminőséget!

Mély lazacszín, vagy még inkább eperszörp, amit friss spricnivel hígítottunk, az illatból határozottan kiütközik az eper. De ahol van eper, ott van más is (málnától a ribizlin át a meggyig vezet az út egy rövidke vadszederalagúton át, az alagút végén hecsedlibokrok), de csipetnyi fanyarságot azért hiányolnék belőle – már csak a forma kedvéért; ugyanakkor rendkívüliként könyvelem el a hamvas őszibarackot idéző illatkomponenst. Az ízben ugyanez a komplexitás köszön vissza, kellőképpen élénk savak kíséretében. Sajnos ebben a multikulti játékban a tanninok nem kaptak posztot, és jobban állna neki a piknikusabb alkat. Egy összetett rozét kortyolunk, amely jól, kellemetességeinek egyensúlya miatt kifejezetten jól iható, 5 pontot bármikor megér.

És még egy pozitív meglepetés: a bor három nap múlva is úgy állt, mint a cövek.

Rubin Borház Csongrádi Kékfrankos Siller 2006

Alföldi borról ezen az oldalon ritkán, túl ritkán esik szó. Frittmannékat illik ismerni és elismerni – utánuk pedig a nagy űr, amit eddig jószerivel csak Albert gazda töltögetett, amikor hírt adott két felfedezéséről: a soltvadkerti Font Pincészetről és a szigetcsépi Gál Pincészetről. Mellesleg arra is felhívta a figyelmet, hogy vannak-lehetnek ott még figyelemre méltó alkotások, én például Filus János vagy a balladás nevű Kökény Benő fehéreit és Gonda János vöröseit ajánlanám – többek között. Amúgy persze vannak az emberben előítéletek, emlékszem még a legendás csongrádi kékfrankosra, amitől remek másnapok és harmadnapok keletkeztek. A Rubin Borház, másnéven Bokrosi Borászati Kft. felvásárolt szőlő feldolgozására – korszerűen: integrálásra – szakosodott modern borászati üzem, húszezer hektós tárolótérrel.

Sillerük sötét rubintos színű, már-már vörös (a címkéjén is „száraz, vörös, minőségi bor” szerepel), ugyanakkor van benne egy kis maradék szénsav (amolyan rozésan). Illata egysíkú: gyümölcsös, főleg eperrel és málnával, de hiányzik belőle az izgalom. Amolyan korrekt reduktív termék. Ízében inkább szilva és áfonya, savai élénkek, de sarkosak, és ebből is hiányzik a tanninok adta tartás, meg persze legfőképpen a harmónia. Lecsengése rövid. Fanyarsága ugyanakkor kifejezetten vonzó. Leginkább a görcsös igyekezet érződik belőle: nagyon üde és nagyon gyümölcsös akar lenni. Nem a legsikerültebb, pedig gyanúm, hogy az Alföld ideális terepe lenne a könnyed sillereknek. Itt és most ez 3 pont.

Balla Géza Ménesi Rosé Cuvée 2006

Aki Balla Géza borát issza, vágyik annak szíve vissza – gondoltam botorul. De félre bú! Balla Géza Arad-Hegyalján tevékenykedő gyepüvezérünk előretolt helyőrség, bár nem sok rejtői van benne – sem Gorcsev, sem Vanek úr, még egy szemernyi Galamb sem. Tudatos vállalkozó, és most már Albert gazda személyes ismerőse. Kadarka-pinot noir küvéje ugyan rozé, de annak a sűrűbb változata (inkább siller – mondta ajánlója), ezért aztán amolyan ellenpróbaként került a sorba.

Illata mellbevágóan tömény eperaroma, de híg málnaszörpös színe sem evilági, főleg a barbisan rózsaszínes árnyalatai miatt. Illata roppant visszafogott, egysíkú, kevés gyümölccsel (talán erdei szamóca), fáradékony savakkal. Ehhez a savhoz a 13-as alkohol sok, nem is értem, honnan, miből került bele ennyi, hiszen a bor eközben igencsak vékonyka – a szesz ki is lóg az összképből.

Sajnos semmi sincs a helyén ebben a borban. Jóindulat meg szimpátia is van a 3 pontban, amihez hozzátehetnénk a Bortársaság oldalán olvasható leírását – kiforgatva: Sem a fehérborok frissessége, sem a vörösborok piros gyümölcsössége, sőt a kadarka fűszeressége és a pinot noir eleganciája sem egyesül ebben a roséban. 9-10 ºC-ra lehűtve, halételek, szárnyas sültek és tészták mellé sem ajánljuk.

Másnapra szinte csak az alkohol és az eperaroma marad: ízesített barbie-vodka.

Tanulság? Csupán annyi, hogy a siller még csak marketingfogás, jobb esetben kísérlet, és egyelőre nem látszik, hogyan találja meg helyét a vörösek és a rozék között.

A poszt A Művelt Alkoholistán jelent meg.

Címkék: heimann wunderlich vesztergombi józsef polgár siller balla géza korom péter günzer tamás karner gábor remetebor 4 pont 5 pont 3 pont 2 pont rubin borház

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr101161420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.