Skip to content


Különböző rózsaszínű borok I.

A címet loptam Albert gazdától munkacímnek, aztán jobb híján maradt. Merthogy csak kóvályogtam a sillerek és a rózsaszín különböző árnyalatai között – hagymahéjtól a tégláig és vissza –, mint a gólya anyagcseréjének az a bizonyos eredménye a levegőben, és csak a gravitáció juttatott nyugvópontra. Mert miért is? Mindenekelőtt a siller műfajával nem tudtam mit kezdeni – és gyanúm, hogy nemcsak én.

Magyarországon ugyanis ilyen megjelöléssel nagyon kevesen hoznak forgalomba bort: első nekirugaszkodásra találtam öt termelőt, hármat Villányban, kettőt Szekszárdon, egy pedig a Mátrában csörög-morog, amolyan modern Vidróckiként, majd újabb nekibuzdulásra még kettőt, egyet Kesztölcről, egyet pedig Egerből. Aztán még egynek feltűntek a nyomai, nevezetesen Gál Lajos 2004-es sillerének (pinot, kékfrankos, cabernet sauvignon), de hogy hol lehetne megvásárolni, titok maradt előttem, ahogy Gál más borai is előttem rejtett csatornákon csorognak el a borkedvelő torkokig.

Tehát ha jól számolom, ez annyi, mint kilenc termelő. Nem gondolnám magamat mindentudónak, de mindenképpen hivatkoznék az általam csak távolról tisztelt statisztika tudományára, azaz ha hosszas kutatómunkával – amit jelen esetben nyugodtan megfeleltethetünk a reprezentatív mintavételnek – csak ennyit sikerült felkutatni, aki nem ilyen szívósan keresgél, vajh hány sillert talál 93 ezer négyzetkilométeren? Pedig megvolt bennem a jó szándék; kerestem, kérdezősködtem, telefonoztam – mindhiába.

Persze kunkorodott is agyamban a kérdés: mi az, hogy siller? Tehát jött a következő kör: német lexikon (mert annyit tudtam, hogy a svábok... már megän azok a svábok!) meg mindenféle egyéb bortörténeti szakirodalom, amiből nem vagyunk valami jól elengedve. Végül kiderült, hogy két magor iskola létezik: az ősi magor sváb, ők nem idegenkedtek a fehér és kék fajták együttes feldolgozásától, és így keletkezett a siller, avagy kástélyos bor (Németországban és Svájcban még ma is készítik, de kizárólag szőlőt vagy cefrét lehet vegyíteni, és a végtermék a legtöbbször gyöngyöző bor lesz), valamint a még ősibb magor rác. Na most ez utóbbiról nem sok mindent lehet tudni, csak azt, amit az erre a hagyományra hivatkozó Polgár Zoltán elárul honlapján, azaz semmit. Valahogy úgy képzelem, hogy amikor a rácoknak nem volt elég idejük bíbelődni a kadarka áztatásával – vagy mert berúgtak, vagy mert berezeltek, hogy jön a török és viszi a drága nedűt –, akkor gyorsan elkészítették egy kevésbé csersavas és világosabb változatát, amire a fajta amúgy is alkalmas. A németek meg jól elnevezték sillernek (schillern – csillámlik, csillog, két színben játszik) ezt a sem nem fehér, sem nem vörös, fukszos vagy fukszlis bort.

Na tehát, miután jól kikutattam a siller mindenféle gyökerét, megpróbálkoztam a borokkal. Estéről estére, palackról palackra gyűrtem le a beszerzett tételeket. A borok sorrendjében nincs különösebb logika, hacsak az nem, hogy a Heimannék 2006-os Fuchsliját szándékosan nem elsőnek kóstoltam, mert azt már ismertem, de fogalmam sem volt róla, miért nevezik sillernek (címkéjén ezt az évjáratot az angol feliratban "rosé"-ként tisztelik, a 2005-ös évjáratún ellenben "dry quality red wine" szerepelt). Azt reméltem, hogy a többi bort megismerve megvilágosodom, és meglátom végre a siller leglényegét. A végére hagytam a Lojzi bácsiról elnevezett borászat elképesztően drága sillerét (közel két darab ezrest kérnek érte). Abban, hogy ezt tettem a sor végére, volt jó adag előítélet is, bizony, mégpedig az, hogy nem tartottam elképzelhetőnek, hogy egy palack sillerért még egyszer kiadok ennyi pénzt.

Jöjjenek akkor a borok egymás után, több részletben.

Bárdos és Fia Siller 2004

Mintha a Szőlőskert Rt. főborásza, Bárdos Benjámin többet szeretne annál, amit az amúgy minden szempontból sikeres tömegborgyárnál csinálhat. Van Farkasmályon egy magángazdasága, ami kétségtelenül sikeres, például az idei Vinitalyn szerzett aranyérem dicséri a rozéjukat.

Sillerük merlot és pinot vegyítéke, fajsúlyos, 12 és feles alkohollal, és már majd három év van mögötte! Tekintve, hogy egy madaras tecsó speciális neonfénnyel hűtött polcáról kapartam le, már az is nagy fegyvertény, hogy iható állapotban találtam – ez mindenképpen a készítőit dicséri.

Színe barnás-vöröses, hiába, a kor... Illatában a meggy inkább cherry, a bor inkább konyak – az alkohol itt mutatja meg erejét, fölöslegesen. Merthogy nincs mögötte semmi: páncélos roham gyalogsági támogatás nélkül. Ki is fullad pillanatok alatt: íze egysíkú, savai eltűntek, sem a merlot bársonyossága, teltsége, sem a pinot fűszeressége nem érvényesül. Pár nappal később visszakóstolva legfeljebb főtt ízeket lehetett érezni némi konyakosság kíséretében, a lecsengésében zavaróan erős kesernyésséggel. A sillerek frissessége rég tovatűnt, inkább egy megfáradt, fénye vesztett, vékonyka vörösbor.

Első benyomásaim alapján még talán megért volna 3 pontot; vagy inkább: már csak 3 pontot ért volna – merthogy képzeljünk el egy három évet megért újbort! A visszakóstolás aztán kijózanított: 2 pont, mert még iható.

Jekl Béla Kadarka Siller 2004

Ha Bárdosék sillerét levörösboroztam, akkor Jekl Béláét a színe alapján inkább lerozéznám: sötét hagymahéj szín hamvas májfoltokkal barnítva. Ettől már el kellett volna bizonytalanodnom, de borszakboltban vettem, ahol az eladó (aki egyben tulajdonos is, ha jól tudom) nem akart lebeszélni, szó nélkül lehúzta a kártyámat, és elkönyvelte a borért az 1200 magyar forintot (az erős magyar forintjaimat!).

A kinyitás után a szín erősítést kapott a fülledt, dohos illatból és az élvezhetetlen, borjellegét csak nyomokban őrző ízből. Nem dugós, egyszerűen öreg, szétesett. 0 pont, és visszamenőleg kalapemelés Bárdosék teljesítménye előtt, pedig valószínűleg ők sem a jövő nemzedéknek készítették sillerüket.

Szigorúan zárójelben: erősen megkérdőjelezi egy kis borszakbolt hitelét, ha nincs tisztában az általa készleten tartott borok állapotával, különösen azoknak a tételeknek az aktuális minőségével, amiket esetleg kiemelten jó ajánlatnak tartanak. Tudom, hogy költséges és időigényes rendszeresen végigkóstolni a tételeket, de talán hosszú távon visszahozná a befektetett energiát. Zárójel bezárva.

Takler Kadarka Siller 2006

„Kadarka szőlőfajtából készített, igen gyümölcsös, könnyed, szép savakkal bíró, gazdag zamatvilágú bor” – írják a hátcímkén Taklerék. Nézzük! Színe sötét, téglás, már-már vörösboros, ha valaki kóstolta Malya Ernő kadarkáját (amit Műtannin kolléga is érdekesnek talált), abban sem talált sokkal több színanyagot. Illata valóban gazdag, gyümölcsös, legfőképpen málnás (ahogy a színe is), de van ott meggy, cseresznye, eper, sőt talán kevéske barack is – szerencsére az íze nem gyümölcssalátáé; sokkal markánsabb, amiben némi túlérett áfonyát is felfedezhetünk, az édesség akár zavaró is lehetne, de az üde-fürge savak jól ellenpontozzák, meg aztán ott a gyomorkeserűs, fűszeres lecsengés. Ráadásként cserzőanyagokat is kapunk rendesen. Kétségtelen: a test-sav-alkohol szentháromság itt megkomponáltatott, grammonként adagolva, de valami mégis hiányzik a teljességhez.

Vörösbornak vékonyka, rozénak molettke – ez lenne a siller? Most 4 pontot ért mindez. De mivelhogy majdnem vörös, meg vannak szép savai is, kíváncsi voltam, mit mutat néhány nap állás után. Aztán meg is tudtam, hogy nem sokat: az illatban egy kis büdösséget, ami a pohárban lassanként elmúlt, de az életereje elenyészett.

És még egy: Taklerék a címkével nem nagyon tisztelték meg a bort; vagy talán egy cizelláltabb, de az OBI-mintákra szánt cetlit felejtettek a palackon?

A poszt A Művelt Alkoholistán jelent meg.

Címkék: takler siller bárdos és fia 4 pont 2 pont jekl béla

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr251161296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.