Skip to content


Három olasz kiscsávó nagy mellényben

Na mostan induljunk ki egy feltevésből: nekünk, magyaroknak, az a rizling, ami a németeknek a rajnai. Vagy lehetne az. Szerintem is. Csakhogy amolyan magyarosan nagy természetű a fajta. Azaz a lehetőség benne van, ám a nagy bor, a nagy Olaszrizling késik, egyre csak késik. Mintha hiányozna a mérce. Pedig Magyarország legelterjedtebb fehérszőlője, de ismerik tőlünk délebbre (graševina) és nyugatabbra (welschriesling) is, sőt Észak-Olaszországban kellemes kis pezsgőket hoznak össze belőle.

Azt persze lehet tudni, hogy maga a fajta a homályos származása (felmenői állítólag a cabernet sauvignon, a franc és a sauvignon blanc, de gyanúsítottak mindenféle Dél-Tirolban őshonos fajtákat is) ellenére, vagy éppen azért, izgatja honi borászaink fantáziáját – tehetséges zabigyerek –: a fővárosi borszaküzletek kínálatában például több mint hetven tételt árulnak különböző borászoktól vagy évjáratból.

Remek olaszokat ittam már, Jásditól kaptam a bevezetőt, Figulától és Szeremley Szemelt Rizlingjétől (amibe némi rajnai is keveredett) sikeres középfokú tanfolyamot vettem, aztán következtek volna a felsőfok tételei – csakhogy már az elsőknél elhasaltam, mint Fazék a 82-es világbajnokságon a belgák kapuja előtt, amikor találkozott Pfaff szívlapát méretű tenyerével.

De nem adom fel; befizettem a következő vizsgadíjat, ami jelen esetben három palack: egy Somlóról, mert örök szerelmem, és nyugdíjas korom reménybeli színtere; egy Egerből, mert véletlenül rátaláltam, és ott, abban a minutában magával ragadott; egy pedig a Mátraaljáról, mert sznob vagyok, és erről a borról sokan beszéltek, meg amúgy is érdekel minden egyedi.

A három olasz készítője sem érdektelen: Somlóról Györgykovács (a név magáért beszél), Mátraaljáról Losonci Bálint (úgyis mint kolléga, mármint szelíd antiglobalista, a vecsési káposzta országos hírű szakértője, és az az ember, aki még ismerni véli a hagyomány szó jelentését), Egert Gál Lajos képviseli (ő az egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója is egy ideje; de azért senkinek se jusson eszébe a Kutató borait dr. Gál nevéhez kötni – legyen azokról bármi is a véleménye –; őt valószínűleg jobban érdekli a családi borászatának az építgetése: kis panzió, kis kóstoltatás, kis pénz, kis foci stb.).

Azt nehéz is lenne tagadnom – főleg ismerősök előtt –, hogy részrehajló vagyok: egyrészt Somló ügyében (előny Györgykovácsnál), meg megszállottak ügyében (előny Losoncinál), így aztán Gál Lajos persze hogy hendikeppel indul, amit bőven ellensúlyozhat a borában a szakmai felkészültsége meg a kutatóintézeti háttere.

Jöjjenek a borok kóstolási sorrendben.

Losonci Bálint Úrráteszi Olaszrizling 2005

Losonci „Terroirista” Bálint és kedves neje, Lívia (akibe ismeretlenül is szerelmes vagyok, főleg mióta tudom, hogy préselés előtt „az egész fürtöket gumicsizmában tejesládákban összetapossa...”; ismerkedni vágyóknak képek itt) Mátraaljához kötötték az életüket: vettek szőlőt, és művelik szépen, mint arról már itt is esett szó egyszer s másszor.

Ahogy az már a kicsi, ám jó píárú borászatoknál lenni szokott volt, hamarosan szép kis rajongótábora kerekedett az ifjú párnak. Hozzám is hamar eljutott a hírük, de sajnos sokáig csak a hírük, merthogy a 2004-es antréjukról annak rendje és módja szerint lemaradtam. De aki kóstolta, lelkendezett: borról és találó nevéről egyaránt. Amint meghallottam, hogy piacra került a 2005-ös, rohantam beszerezni. A mintegy 2300 forint nem kevés egy palack fehérért (nekem), enyhítő körülmény, hogy a másik két bor egy ezressel drágább, másrészt ennyi pénzért különlegességet kapunk, ha jól tudom, mindössze néhány ezer palacknyi készült belőle – kemény munkával (lásd gumicsizma meg taposás).

A címke minimalista, házilagos gyártmánynak tűnik – a kapszulán is megismételt aranyozott embléma ellenére –, és információkban sem bővelkedik: név, termelő, alkoholtartalom. De kell-e több? Aki ezt veszi, tudja, mit talál a palackban. Egy halvány szalmasárga, borszerűen (!) illatozó bort, amiben a kitöltés után nagyon kevés gyümölcsösség van, és talán egy kis kénes fülledtség is feltűnik. De ahogy egy kicsit levegőzik, az illatai kinyílnak, virágos mező, kamilla, méz, egzotikus gyümölcsök, citrusfélék. Lehetne még keresni a jelzőket, hasonlatokat, metaforákat, de leírhatjuk két szóval is: gazdagság és játékosság.

Az előírásos finom savak engedik érvényesülni a gazdag, játékos textúrát – hosszú, folyamatosan változó ízkomplex, ami hosszú percekig kitölti a számat. A lecsengése nem az a kifejezetten keserűmandulás (bár benne van az is), ott inkább a fa uralkodik, hiszen fahordóban erjesztett-érlelt anyag. A palackozásig legalább egy évet töltött hordóban, gyaníthatóan sokadik éves barrique-ban – szerencsére, mert így a fa keveredve némi vaníliával és fahéjjal visszafogott, diszkrét, éppen csak felismerhető: gazdagít, kiemel, szervül a szerkezetbe. Csak egy picinykét zavar az a megfoghatatlan, meghatározhatatlan extraktédesség; mintha a bortrytis már betette volna a lábát.

A szárazpróba még intenzívebben hozta a virágos-mézes illatot.

Ha a savai is bírnák, egy-két év még lenne ebben a borban, hogy elérje a csúcsát, miközben már most is szép, bár fésületlen. Ha valaki tudni akarja, milyen az igazi bor, amit nem öntöttek nyakon fajélesztős generálszósszal, feltétlenül kóstolja meg, és kóstoljon hozzá egy hasonló árkategóriájú fajélesztőset. Ha nem érzi a különbséget, ne keseregjen, de ne költsön ennyit egy palack fehérborra. Vagy költsön még többet (lásd lentebb). Hátha egyszer megvilágosodik. Most 5 pont, de a jövő nagy reménysége. (Szigorúan csak zárójelben: két nappal később a bontott palack hidegen meglehetősen gyászos képet mutatott, de melegedve legalább eredeti alakjának emlékképe visszatért.)

Györgykovács Imre Somlói Olaszrizling 2005

Györgykovács élő legenda, nemcsak Somlóé, a rendszerváltás után romjaiból feltámadó magyar borászaté is. Több mint negyed százada ugyanakkora területen (kb. 1 ha) gazdálkodik a feleségével. Pedig közben nagyot változott a világ: ma már nem is számít tökös magyar topmenedzsernek, aki nem ment magának egy kisebb-nagyobb (de inkább még nagyobb) borászatot – persze kötelezően a vállalata pénzén –, amit persze gyorsan át is nevez a saját nevére (dinasztiát alapítunk, vagy mi a szösz). Györgykovács azonban kimaradt ebből. És bár sikert sikerre halmozott (mármint szakmait), megmaradt annak, aki volt.

Nála a legfőbb eszköz az eszköztelenség, még a terméskorlátozásra sem kell külön figyelmet fordítania. Van a szőlő, amit gondoz nap mint nap, reggeltől estig, és abból készül a bor. Egyszerű, mint az egyszeregy. De hogy mégis bonyolult, az abból derül ki, hogy Somlón senki sem képes utánozni. Vannak persze jelentős pályatársak, Fekete Béla például, vagy az ifjabb generációból a mintegy 3,5 hektáron gazdálkodó Takács Lajos (Hollóvár Pincészet), de Györgykovács tőlük is különbözik: nem terjeszkedik ugyanis; legfeljebb befelé: ugyanazzal a technológiával, ugyanazoknak a tőkéknek a terméséből akar több mint huszonöt éve egyre jobb bort készíteni.

Borait ismerem. Nem jól, éppen csak; az elmúlt tíz évben sok évjáratát megkóstoltam, olaszt, furmintot, hárslevelűt. Karakteres, mégis elegáns borok, kiegyensúlyozott, kerek ízkép, egyenletes csúcsminőség – kell ennél több? Meg persze kicsit magas ár. A 2005-ös olasza például tíz forint híján 3400-ba kerül (Bortársaság; csókosoknak – értsd klubtagok – 300-zal olcsóbb), ami egy fehérért igencsak húzósnak tűnik, bár Gál Lajos bora is ebben a magasságban tanyáz a polcokon (kb. 3200 Ft). A 2003-as és 2004-es kiadását már dicsérte itt Alföldi Merlot kolléga is, utóbbi ráadásul 6 pontos etalon az MA-nál.

Szín-illat-íz tökéletes harmóniája. Rendezett, minden ott van, ahol lennie kell: van benne fajta, terroir, egyéniség, de egyik sem nyomja el a másikat, hatásuk konvergál, szinergikus egységet alkot (több idegen szó hirtelen nem jutott eszembe).

Illatában egzotikumok, citrusfélék; nem virágos, inkább érett, aszalódott gyümölcsökre emlékeztet; sárgabarack, datolya, sőt egy kis hárs is – de nem édes!

Ízképe hosszú, talán nem annyira izgalmasan játékos, mint a Losoncié, de ugyanakkor rendezettebb, kerekebb, és talán teltebb is. Jól áll neki a komolyabb savtartalék, amit Somló hozzátesz a fajtához, meg az ásványosság is, amit mézes-diós árnyalatok gazdagítanak. Karakteresebben hozza a fajtajelleget, a keserűmandulás lecsengése adja meg a pikáns felhangot, és egyben jól lezárja a komoly test adta élvezeteket. Itt a kulcsszó: terroir és harmónia. A 6 pont mindenképpen kijár neki, sőt talán a 7 pont sem volna túlzás.

Ha tehetném, azonnal vennék hatvan palackot, hogy az elkövetkezendő öt évben hónapról hónapra nyomon követhessem a fejlődését (potom 200 ezer – már ma kezdek gyűjteni).

Gál Lajos Szó-lá-ti Olaszrizling hordóválogatás 2005

Gál Lajos rejtőzködő borász. Persze Gál Tibor mellett ezzel a névvel nehéz is lett volna labdába rúgni; Gál-Gál, de mégis micsoda különbség! Ott egy világfi organizátor, aki éjt nappallá téve dolgozott a magyar borért – sokszor a saját borai minőségének rovására –, itt egy visszahúzódó kutató. Mostanában azonban mintha dr. Gál is kibújna az árnyékból! Legalábbis szakmai karrierje beérett, szinte észrevétlenül nevezték ki az egri kutatóintézet igazgatójává. Boraival azonban eddig nem került a figyelem középpontjába, sem a borszaküzletekben, sem a bevásárlóközpontokban. Igazából még ma is nehéz eldönteni, méltatlanul-e. Nyolc hektár szőlőjével – ekkora a családi gazdaság – Egerben, ahol közel 6 ezer hektár szőlőt tartanak nyilván, nem tartozik a meghatározó termelők közé. (Csak érdekességként: egy felmérés szerint az egri borvidék területén több mint 11 ezer hektár bortermelésre kiválóan alkalmas és további 6 ezer hektár jónak minősített potenciális termőterület van.)

A píár nem erőssége dr. Gálnak: honlapja közel egy éve under construction, a netes forrásokban és a híres-neves Borkalauzban feltüntetett e-mail címe nem fogad leveleket, mert a postafiók megtelt.

Én az Egri Borszalonon figyeltem fel az olaszára: messze kimagasodott a fehér mezőnyből testességével, kerekségével. Meg persze a név – Szó-lá-ti – is ügyes; nyilván, hiszen származásilag a bor egerszóláti; a címke meg vonzza a szemet, bár a bor fajsúlyosabb, mint amit a címke sugall. Akkor ott dr. Gáltól megtudtam, hogy a névadó egy zenész rokon, aki hegedűvonóval méri a borok mélységét, íz- és illatharmóniájukat pedig legszívesebben lekottázná.

Aranysárga bor, illatában túlérett és aszalt gyümölcsök, sárgabarack, sárgadinnye, méz, mandula illata keveredik bortrytises jegyekkel, némi édességgel. Sűrű textúrájú anyag, lomhán mozog a pohárban, extraktédességének jól ellentartanak a határozott savai. Le sem tagadhatná azt a nyolc hónapot, amit új tölgyfa hordóban töltött. Pörkölt fás, fahéjas íz, ami végül átalakul kissé odakozmált karamellé. Ebben az ízkompozícióban a keserűmandulás kesernye inkább zavaró, nem frissít, inkább elnehezít; ugyanakkor a mellette megjelenő különleges fűszeresség rengeteg izgalmat is tartogat.

A bor előtt még hosszú út áll. Illata egyelőre többet ígér, mint amit az íze nyújt. Alapvetően ügyesen hangolt bor, az én ízlésemnek azonban művi; ezt a műviséget erősíti, hogy ízében itt-ott felbukkan a feketeribizli-likőr, közelebbről cassis-aroma.

Erős 5 pont, de megnézném két-három év múlva, mit mutat, ha a tölgyfa már visszafogottabb, és jobban belesimul az ízszerkezetbe.

A poszt A Művelt Alkoholistán jelent meg.

Címkék: olaszrizling somló györgykovács eger mátra gál lajos 6 pont 5 pont losonci bálint

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr611160911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.