Skip to content


A történelem íze

Elismerem, kellemes olvasmány lehet egy borkultúrtörténeti munka – született is néhány érdekes mű a bor múltjáról, a legérdekesebb egy lenyűgözően alapos néprajzi monográfia Tokaj-Hegyalja szőlőművelési kultúrájáról (Balassa Iván: Tokaj-Hegyalja szőlője és bora, Tokaj-Hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát, Tokaj 1991) –, mindig kibújik belőlem a kisördög, amikor valaki egy-egy borvidék történeti jelentőségét meg a hely szellemét hangsúlyozza. Kétségtelen persze, hogy a hagyomány fontos, ahogy a mikroklíma és a talajadottságok is. Ez lenne a hely szelleme?

Nemrégiben családilag végrehajtódott egy kirándulás a Börzsönyben, egészen pontosan Nagybörzsöny helység irányába, ahol – hiába no, mégis én volnék a családfő – megtekintettük a falu pincesorát, sőt a szőlőültetvényeket (bár csak távolról). Sok helyen hivatkoznak rá, hogy a falu egykor híres bortermelő terület volt – persze megint a németek, jelen esetben nem a grüß gottozó svábok, hanem a szászok –, sőt ha jól emlékszem, királyi borszállító is volt a falu. De híres borvidék volt a Svábhegy, a Tabán... (Krúdy-borszállító), Ménes (Habsburg-borszállító) stb.

És valóban: „Ménes, a híres történelmi borvidék Arad-hegyalján... Ménes kiváló talajadottságai és az adriai éghajlat hatása szülte a borvidék büszkeségeit, a vörösborokat! A Merlot, Pinot Noir, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, és Kadarka (amiből régen a híres ménesi aszút a Habsburg udvarban előszeretettel fogyasztották)...” – olvasható a Wine Princess honlapján (most hagyjuk figyelmen kívül jelenkorunk kurucainak legalábbis érdekes viszonyát a habsburgokhoz). A Balla Géza, azaz az 1999 óta működő Wine Princess pincészet borai az utóbbi időben a hazai megaszatócsboltok legfelső polcaira is felkapaszkodott – előrebocsátom, joggal.

Szóval Ménes híres borvidék (volt). De híres borvidékekkel tele van a padlás. Ha bemegyek bármelyik könyvesboltba, legalább tíz-tizenöt olyan kiadvány esik egy rossz mozdulattól a fejemre, amelyikben valamelyik egykor volt híres borvidék végpusztulását dokumentálták fotókkal-szöveggel. A történelmi múltra szeretünk hivatkozni, sőt szeretünk szerencsétlenül hivatkozni. Legutóbb például a villányi Molnár Tamást hallottam egy osztrák főkatonáról, Eneo Silvio Caprara tábornagyról áradozni, akinek nagy birtokai voltak Siklós környékén, és a megtermelt jó minőségű bort szállíttatta a török ellen küzdő seregeknek. Én még katonaborról nem hallottam ilyen pozitív nyilatkozatot, és egyből kétség is ébredt bennem, azaz nem támadt bennem olthatatlan vágy időutazásra, hogy megkóstolhassam Caprara tábornagy borát, meglehet amiatt, mert még szocializációm egyik viszonyítási pontjának, Gorcsev Ivánnak is jobbára karcos csiger jutott csak a legénységi kantinban.

Arról azonban nem szól a fáma, hogy azok a finom borok vajon milyen borok is lehettek. De ha csak azt végiggondolom, hogy milyen bort tartottak jó italnak 20 évvel ezelőtt... Tudom, tudom: szocialista tömegtermelés, igénytelen, mindent elnyelő kelet-európai és szovjet piac stb., de kétlem, hogy mindent annak a számlájára lehetne írni. Az ízlésváltozásról kevesebbet beszélnek – itthon. Mert tőlünk nyugatabbra (főleg a nagy boros nemzeteknél) azért ezzel is foglalkoznak. Egyébként hogyan lehetne értelmezni az újvilági és óvilági stíl konfrontációját?

Persze minden borvidék bemutatását így kell kezdeni: „már a rómaiak (kelták, n – itt nem természetes egész szám, hanem valami ősi népnév, Noéig visszamenőleg) is...” De kérdem én. Ismerte valaki a svábok betelepülése előtt híres svábhegyi vöröseket? Vagy hallott a híres nagybörzsi borokról? Vagy hallott valaki Csörnyeföldről Bussay doki előtt? Lehet, hogy a terroir máshol van? A Bussaykban, a Gere Attilákban, a Boxikban, a Szepsykben? Vagy a genius loci és a zseni szerencsés találkozásáról van szó? Magyarországon kevés olyan területet tudok elképzelni, ahol – bizonyos korlátok között persze – ne lehetne izgalmas, egyedi ízvilágú, minőségi bort készíteni. Nem csúcsbort, hanem minőségit, érdekeset, egyedit. A termelés gazdaságossága persze más kérdés... Egyből összeesküvésre gyanakszom – gyakorlott összeesküvéselmélet-gyártó vagyok –, hogy ezt a történelmi katyvaszt a marketingesek találták ki, hogy jobban el tudják adni a jót. (Végül is bocsánatos bűn: a jó bornak is kell a cégér, magyar bornak különösen.)

De térjünk vissza a kályhához, jelen esetben Balla Géza 2002-es Ménesi Kadarkájához! A ménesi kadarka klónok némileg eltérnek a főleg Szekszárd környékén telepítettektől, ezért az ott készített borokat nehéz is elhelyezni a hazai kadarka-palettán (a kérdésről bővebben lásd A Művelt Alkoholista egyik postját). Ennek ellenére Balla Géza 2002-ese szépen szerepelt két borversenyen is: a 2006-os Országos Takarékszövetkezeti Borversenyen (április 3-4. ) és egy nappal később, a Villányi Borversenyen (április 5. ) egyaránt Aranyéremmel jutalmazták. Kicsit hideg (kb. 12-13 fokos) volt a bor, amikor kinyitottam, de ahogy melegedett, úgy mutatott magából egyre többet és többet. Színe világosabb meggyre emlékeztet, a pohárban azonban lomhán, olajosan mozog, mint egy jó szamorodni.Illata összetett, fűszerek bonyolult, egybeérett, egzotikus összhatású, intenzív illatát árasztja, igaza van azoknak, akik állítják: a kadarka illata összetéveszthetetlenül egyedi. (Azért persze kíváncsi lennék az ellenpróbára, azaz hogy felismerném-e, ha egy ismeretlen tételt tennének elém...) Ízérzete egyértelműen száraz, a sava markáns, határozott, de nem durva tannin, hátul pici kesernye, ami nem zavaró, inkább kiegészítője a fűszerek illat- és ízburjánzásának. Fás jegyek is egyértelműen felismerhetők benne. Még van tartalék a borban, szinte fiatalnak tűnik. A legjobbnak 18 fokos hőmérsékleten tűnt, ekkor kerültek igazán egyensúlyba az összetevők. a 13-as alkohol sem lógott ki a harmonikus összhatásból.

És az ára? Ez év júniusában vásároltam az Óbudai Borfaluban, ha jól emlékszem, 2600 forintért, azért az összegért egyértelműen kedvező vétel. Jelenleg Budapesten egyedül az Andante Borpatika kínálatában találtam meg, ott 4800 forintot kérnek egy palackért, ezzel egyértelműen a legdrágább Kadarka a vidéken. Én ennyi pénzt inkább másra költenék: például két palack szekszárdi illetékességűre (Dúzsi, Takler, Sebestyén stb.). Azt azért sajnáltam volna, ha kimarad az életemből.

 

Címkék: kadarka balla géza ménes arad hegyalja

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr70375284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.