Skip to content



Budget-olasz à la Szászi Endre

Szászi Endre Kabócása legenda – és persze legendásan drága. Szászi urat ezért a boráért a borközbeszéd be is emelte a rizlingguruk szűk körébe. Én azonban azt gondolom, hogy a borászt nem feltétlenül a csak keveseknek elérhető (és kevesek által érthető) borok…

Címkék: olaszrizling badacsony szigliget szászi endre 5 pont

Felvidék a rózsák közt – II

Az ígéret szép szó, jöjjön tehát a Rosariumbeli borásztalálkozó második része: Bott Frigyes és az ő világszép borai. Bott Frigyes az a felvidéki kisbortokos (4-5 ha), aki Magyarországon először tette láthatóvá – legalábbis előttem –, hogy az északi határunkon…

Címkék: szlovákia olaszrizling chardonnay kékfrankos rajnai rizling pinot blanc felvidék bott frigyes juhfark

Felvidék a rózsák közt – I

Az elmúlt hétvége még a legelszántabb alkeszeket is komoly kihívások elé állította. Pénteken nyitott a Pannon Bországgyűlés a Városligetben. Másnap már csak a Festetics Palotáig kellett elzarándokolni, hogy a Borbarát 7×7 éves kóstolóján hívők és hitetlenek együtt…

Címkék: szlovákia olaszrizling kékfrankos zöldveltelini felvidék szent lőrinc strekov 1075 devín

Három olasz kiscsávó nagy mellényben

Na mostan induljunk ki egy feltevésből: nekünk, magyaroknak, az a rizling, ami a németeknek a rajnai. Vagy lehetne az. Szerintem is. Csakhogy amolyan magyarosan nagy természetű a fajta. Azaz a lehetőség benne van, ám a nagy bor, a nagy Olaszrizling késik, egyre csak késik. Mintha…

Címkék: olaszrizling somló györgykovács eger mátra gál lajos 6 pont 5 pont losonci bálint

Aranylábú vincellérem

Bizonyára idétlen szófacsaró poénok sorozatát lehetne gyártani abból, hogy Sebestyén Csaba „autószerelőből avanzsált borásszá”, de őseleganciája (legyen ez a szószörnyszülemény bármilyen ellentmondásos) amúgy is lepergetne róla minden öncélú viccelődést.…

Címkék: szekszárd olaszrizling rozé sebestyén csaba

Szolgálati Olaszrizling közlemény

Már kapható Losonci Bálint 2005-ös Úrráteszi Olaszrizlingje. A Wine & Arts Decanter borszaküzletében 2340 kemény magyar forintért juthatnak hozzá az érdeklődők. (Ha minden igaz, előbb-utóbb a Maligánban is megvásárolhatjuk.) A Wine & Arts eladója szerint - aki…

Címkék: olaszrizling mátra losonci bálint

Kompbor-viadal

Ha magyar fehérbor, akkor rizling, elsősorban olaszrizling. Ez a kijelentés persze legalább annyira axiomatikus, mint ha azt állítanám, hogy én lennék a világ legjobb bloggere. Cáfolja, aki tudja. Az olaszrizling a magyar néplélek tükörképe: a nagyság vágya, a soha be nem…

Címkék: olaszrizling jásdi bussay balatonfüred csopak esküvé balaton mellék

süti beállítások módosítása