Megoldjuk a magyar borkereskedelem problémáját, és egy bort is leküldünk a sikert örömére. Hej, Rákóczi, Tyukodi! Hej, de szép is lenne!
Merthogy nem. Nem oldunk meg semmit. Talán majd ha például a sógoroknál remekül működő Wein & Co. jól beteszi a lábát, és egy kicsit felkavarja a hazai – mondjuk így: túlságosan is letisztult – viszonyokat. A magyar domain már megvan – tessen csak begépelni a "www.weinco.hu" címet –, egyelőre ékes német nyelvű tartalommal, de legalább szállítanak Magyarországra. Ez azonban még édeskevés a változáshoz. Ma néhány üdítő kivételtől eltekintve (Radovin, Borfalu, Wine Bar, Double You, Drop Shop) itthon gyakorlatilag nincs alternatívája a nagyoknak. Ebből következően a borkedvelők egyre lassabban szélesedő tábora kismillió érdekességről marad le – és ezzel együtt számos tehetséges borászat meg a valódi piacra kerülés lehetőségétől esik el.
Nem is érdemes hosszasan lamentálni ezen. A magyar borkereskedelem szerkezete úgy szar, ahogy van. A nagykereskedelem és azon keresztül a gasztrósok (éttermek, romkocsmák, italmérők) és a kiskereskedők különböző mértékben, de mindannyian függnek attól a három-négy bornagyker mamuttól, melyek a magyar piacot jelentős részét lefedik. A nagykereknek pedig – hangsúlyoznám: érthető módon – csak korlátozottan fűződik érdekük ahhoz, hogy bővítsék a kínálatukat. És itt a kör be is zárulna. A nagyker nem bővít, a piac nem szélesedik, a verseny egyre harmatosabb…
Ami a legjobban hiányzik a magyar piacról, az elszánt helyi érdekeltségű díler. Aki személyesen ismeri a vásárlóit, és okítja is őket. Nem azért, mert jó fej, hanem mert szeretne minél többet eladni, amihez hozzásegíti az is, ha egyedi a kínálata. Ezért újdonságokat fedez fel, igyekszik közvetlenül beszerezni; keveset kell raktároznia, hiszen majd’ minden vásárlójáról tudja, hány palackot tud eladni neki. És lépésről lépésre fejleszt. Ő szerez be, szállít és szolgál ki… Azaz személyes intézmény. Igazából még Budapesten is csak elvétve találni ilyen embert. A Wekerlén élők például szerencsések ebből a szempontból, mert ott van Willmann Fábián minőségi borturkálója, ahová időről időre érdemes benézni, valamelyik polcról biztosan előkerül valami újdonság.
Hallott-e valaki például a Grál Borházról? Én igen, és persze a Wekerlei Bortárban. Ott szereztem Pelzberg néven futó 2009-es tolnai kékfrankosát. A Pelzberg tipikusan az a bor, amelyről az ember fia csak akkor tud, ha… Ha járja folyamatosan a borvidékeket – a kevésbé ismerteket is –, hátha felfedez valami érdekes újdonságot. Vagy ha van egy jó bordílere, aki felhajtja számára az újat.
Mucsi Zalán bő egy éve a dörgicsei Pántlika Pincészet főborásza, aki erősen dolgozik azon, hogy a balaton-felvidéki pincét új megvilágításba tegye. Emellett van a kis magánvállalkozása Tolnában, ez a Grál Borház.
A bor gyümölcsei még frissek, élénk a meggyes jellege, ami mellett a simább feketecseresznye és szilva is szerepet kap. Nyitás után ugyan a bőrös-gombás-istállós illatok elfedik a gyümölcsöt, de szerencsére gyorsan kiszellőzik a bőr, és a gyümölcsök mellett még némi virágosság és leginkább borsmentára emlékeztető fűszeresség is teret kap. A korty a savakról és a melegítő alkoholról szól – a savak azonban kifejezetten jó illenek a lédús gyümölcsökhöz. Csersavai érettek, bár vékonykák. A rengeteg finom részlet, a jó arányok (leszámítva persze a túlbuzgó alkoholt) újrakóstolásra érdemesíti Mucsi borát. Tegyük hozzá: nem árbajnok! A közel háromezres árhoz manapság kell némi elszántság.
