Skip to content


Leningrad cowboys és Begude L'Étoile

Ha jó a bor, nincs kérdés. Tehát válasz sincs. Nehéz is szavakba önteni azt, amikor a bor minden kétséget elhallgattat. Lehet olyankor is szálazni illatokat persze, a korty zamatosságát, hosszúságát, a savak okosságát, de az ivás pillanatának gyönyöreit Áron összes leszármazottja sem tudja valós élménnyé varázsolni. Aki Kaurismäki egy budapesti közönségtalálkozón mesélt a Leningrád Cowboys go America zárójelenetéről: Vladimir, a zenekar menedzsere (Matti Pellonpää, élt 44 évet) odaballag (3:36-tól érdemes jobban figyelni) egy kaktuszhoz, és tequilát csapol magának, kortyol, majd valamiféle földöntúli elégedettség ömlik el az arcán: Kaurismäkiék a reakció kiváltásához a kaktuszba a színész kedvencét, jóféle Finlandia vodkát csempésztek, amit akkor már a stáb több hete nélkülözött a mexikói forgatáson. Így lehetünk a jó borokkal mi is: elégedetten vigyorgunk, ha csak magunkban is, mert váratlanul megtalált bennünket az illatok és ízek harmóniája, amit minden kétséget kizáróan felismerünk, és azt mondjuk: ez jó. Csak ennyit. És iszunk még egy pohárral. (Részletek a hajtás után.)

Nyilvánvaló, hogy ezek a pillanatok ritkák, de keressük rendületlenül. A találkozáshoz a bor önmagában kevés; késznek kell lennünk (jelentsen ez bármit is) arra, hogy átéljük. A jó bor leírásának épp az a nehézsége, hogy nem történik semmi különös: nincs égő csipkebokor, nincs megrendülés, megvilágosodás, csak a mosoly.

A Domaine Begude 2006-os L'Étoile-ja (chardonnay) a kamrából került elő. Az angol honfoglalók alapította limoux-i birtokról írtam már, a borokat forgalmazó kereskedőről szintén (sajnos a bolt azóta bezárt). A bort tehát a véletlen hozta elém, meg a lustaság: nem válogattam, nem mérlegeltem, okoskodtam, hogy most akkor a rántott húshoz ezt, a pacalhoz azt, a paprikás csirkéhez amazt. Bár tudtam, a L'Étoile-ra felfigyelt Robert Parker, kóstolta Jancis Robinson, és dél-francia származása ellenére burgundiai(!) Michelin-csillagos étteremben itatják a vendégekkel. Mégis meglepetés volt, hogy egy hatéves dél-francia fehértől 8 pontos élményt kaptam. Amivel le is lőttem a poént, ami nincs. Mert a részletek valójában nem fontosak. Sem a friss és mégis érett illat, sem a gazdag fűszeresség, sem a virágok, sem a citrusok és trópusi gyümölcsök, sem az, hogy az illatból lehet tudni (sejteni) a fát, de nem érződik, ahogy a jó fűszerezés sem üt át a marhasültön. Helye van, de nem kell figyelni rá, nem üt át az illaton, ahogy a kortyon sem. Lendületes, intelligens savak, krémes teltség, hosszúság, ásványosság, gazdagság, elegancia, sokdimenziós tér, melyben az alkohol eszembe sem jut. Élveztem minden cseppjét anélkül, hogy kérdések merültek volna fel bennem. Annyit jegyeztem meg, hogy úgy látszik, a fahordó használatához franciának (pontosabban franciaországi borásznak) vagy konzervatívnak kell lenni.

De tanulságnak ez kevés, és nyilván nem is igaz.

Címkék: franciaország chardonnay languedoc 8 pont limoux domaine begude

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr784514803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Weér Yvo · http://borboy.blog.hu 2012.05.16. 21:13:45

Szívesen ismételném, de a forgalmazó, eltűnt (shop stop, Hűvösvölgy). Tudsz róla valamit?

süti beállítások módosítása