Skip to content


A nyugat-keleti rizling

A kiváló budget borok meglehetősen rövid listáját gyarapítja. Kapott életműdíjat Műtannintól épp egy éve. Előzményeivel sok dicséretet bezsebelt. És ha jól sejtem, Fölföldi Béla legismertebb konstrukciója, amelynek a technológiai háttere olyan kicsiszol, hogy a bor tökéletes állapotban vészelte át a borászkiválási sokkot (meglehet, a borász ezzel a mondattal részben vagy egészében nem értene egyet; s ha csak részben, akkor vajon melyik felével nem?). A Szeremley (egykor Szemelt) Rizling, mióta csak létezik, a rizlingek origója – mondják egyesek, ami vitatható. Az azonban nem, hogy jó, nagyon jó bor kedvező áron – a best buy kategóriában csak Bussay doktot Esküvéje tudott felzárkózni mellé, sőt a stílus is erősen rokon. (Nem tudom, mennyire játszott ebben szerepet az, hogy Bussay doktor még a Fölföldi-érában a Szeremley-birtokkal szoros munkakapcsolatban volt.)

A 2009-es Szeremley Rizlinget kaptam, és azon melegében fel is pattintottam. Elegáns rajnais palackban elegáns „rajnais” bor: illatát a rajnai uralja, már enyhén petrolos bukéval és még mindig sok virággal (a két fajta aránya amúgy 70-30% az olasz javára). Friss citrusok, érett narancsos-mandarinos, dinnyés illat. A korty telt, érett, olajos, simogató, és lustának sem nevezném. Savai rendben vannak, arányosak, az alkohol pedig ellentmond a mai divatnak és az érettség fokának is: 12,5%. A legnagyobb érték a korty játékossága: ahogy a korty egyik felében kiegészíti egymást a két fajta, a másikban pedig egymásnak feszül a rajnai illatossága és az olasz szikárabb jelleme, finom kesernyéssége. 5 és 6 pont között ingadozik, hőmérséklettől, szellőztetéstől, hangulattól függően. Mindig is úgy gondoltam, a fehérben utazó magyar borászok aranyfedezete sokkal inkább az olaszrizling, mint a néhány kísérletező kivételtől eltekintve alapvetően két borvidékre korlátozódó furmint, de az is kétségtelen, hogy évről évre olyan egyenletesen magas minőséget, mint amit a rajnaival erősített olaszok hoztak (ez hellyel közzel még az Esküvé és a Szeremley Rizling alkalmi követőire is igaz), a tiszta olaszrizlingek nagyon kevés termelőnél (Szászi Endre Kabócás, Losonci Bálint Úrráteszi, Gál Lajos Szó-lá-ti, Tóbérc, Kántor tag) produkáltak, és azokat a borokat best buynak semmiképpen sem nevezhetjük, habár céljuk is más.


Szemeltből Szeremley
A szemelt rizling kifejezést a 60-as és 70-es években Zalában, Vasban és Somogyban előszeretettel használták a háztáji szőlőkben szép számmal előforduló direkt termő noahra, amelynek bogyói érett állapotban az első érintéstől „lefolytak” a földre, ahonnan aztán szemenként kellett összegyűjteni a szüretelőknek. Ez a kellemetlenebb múlt.

Az FVM Magyar Borkönyvének A borkinyerés módjára vagy az előállítás módszerére vonatkozó jelölések című fejezetében a következőt olvashatjuk: „c) A „szemelt” kifejezés a teljesen érett vagy nemesen rothadt bogyóknak a kevésbé érettektől való különválogatásával nyert, legalább 21 tömegszázalék (MMº) természetes eredetű cukrot tartalmazó szőlőből készült borok esetében használható.”


Címkék: olaszrizling badacsony rajnai rizling szeremley 6 pont 5 pont szemelt rizling

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr524493851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása