Skip to content


Heti innivaló

Évről évre egyre sűrűbb a borkedvelők tavaszi-kora nyári programja. Ha csak a fővárosi felhozatalt nézzük is, nem telik el hétvége legalább két konkurens rendezvény nélkül – némelyik lokális, „másmelyik” globális. A borászok meg nyilván vakarják a fejüket, hogy ilyenkor merre. Két párhuzamos rendezvényen részt venni nyilván költséges, egy borász egyszerre tipikusan csak egy helyen lehet, tehát a másikon gondoskodni kell a megfelelő alteregóról. Június első hétvégéjén a Kárpát-medencei Borászok Találkozója és a Budai Gourmet konkurál egymással.

A Kárpát-medencei Borászok Találkozója Budatétényben lesz, a Rozáriumban június 4–5-én. A fő csapásirány a határon túli magyar borászatok bemutatása, ebben évek óta a legjobb. Tehát aki Bott Frigyessel, Balla Gézával, Cuk Lajossal vagy Maurer Oszkárral akar csevegni, mindenképpen látogasson ki ide. A borok mellé lesz kellemes zene is, amiről többe között a Rackajam, a Csík Zenekar, Dresch Mihály, Bognár Szilvi, a Fanfara Complexa és a Makám gondoskodik. A belépődíj 1500 forint, amiért kapunk egy kóstolópoharat és egy „A magyar bor” című háromnyelvű CD-ROM-ot. A környezet kellemes, a rendezvény, amely minden 13 órakor nyit, áttekinthető méretű. A városból busszal és a Déli Pályaudvarról személyvonattal is könnyen megközelíthető.


Nagyobb térképre váltás

A Budai Gourmet a tavalyi vári kitérő után visszaköltözik eredeti helyszínére, a Millenáris Parkba. Idén ezt a rendezvényt is a Sziget Kft. szervezi. Kellőképpen nagyszabásúnak ígérkezik, és a bor mellett komoly lesz a gasztronómiai felhozatal is. A szinte minden jelentősebb borfesztiválon felvonuló nagy nevek mellett lesz néhány kevésbé ismert, de mindenképpen figyelemre méltó pincészet, például a Szatmári Családi Pincészet (Szigliget), az Eke Pince (=Balaton-felvidék), a Csillagvölgy, amely Gere Attila és a francia Alain Michel Rousse közös villányi vállalkozása, a Levendula Pince (Balaton-felvidék), a Nyilas Pincészet (Mátra), a Pócz Pincészet (Balatonlelle), a Sipos Borház (Badacsony) vagy a Vécsei Pince (Mór). A legnagyobb borimportőrök pavilonjánál pedig bele lehet kóstolni a francia, olasz, spanyol, német és újvilági borvidékekbe is. Tekintélyes lesz a pálinkafelhozatal is, amiről az Árpád és Vadász Pálinka, az Etyeki Czimeres Pálinka, a Gyulai Pálinka Manufaktúra, a Márkházi Pálinkafőző Társaság, a Nobilis Pálinkafarm, a Rézangyal, a Spiritus Primus és a Zwack Sándor Nemes Pálinka gondoskodik.


Nagyobb térképre váltás

A Budai Gourmet szakmai napján adják át a XII. Pannon Bormustra díjait – és meg is lehet kóstolni, hogyan ízleltek a külföldi szájak. A tudományos borfogyasztást pedig Isabelle Legeron MW, Alkonyi László, Kató András és Mészáros Gabriella mesterkurzusán lehet elsajátítani. A belépőjegy 2900 forint, a mesterkurzusokért darabonként további 5000 forintot kell fizetni (érdemes előre jelentkezni, mert egy kurzuson harminc jelentkezőt tudnak fogadni). A gasztronómiai élményről Magyarország legjobb éttermei gondoskodnak: az Arany Kaviártól a Château Viszen és a Costesen át a Kistücsökig minden jelentősebb gasztronómiai egység kínálatába belekóstolhat a nagyérdemű. Lesz citromos nyúlkolbász, kecskeragu csalánnal, húsos pelmenyi meg még ezeregy finomság.

Önfeledt hétvégi evést-ivást mindenkinek!

Címkék: rendezvény budai gourmet kárpát medencei borászok találkozója

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr822945676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása