Skip to content


Tévedni fajta dolga

Minden borbeszerzésem két legfontosabb impulzusa: szeretnék jót, ugyanakkor szeretnék újat, ismeretlent. A két vektor a hossza és iránya dinamikusan változik, eredőjük pillanatnyi állapotom tükre. Azt persze már nehezen tudnám megmondani, hogy amikor N. A. G. azaz Németh Attila Gábor 2009-es Barnatanya Syrah-ját a banyatankba süllyesztettem, éppen a kiszámíthatóság vagy az ismeretlen iránti vágyam volt-e erősebb, mert egyfelől Németh Attila Gábor boraiért vakon tűzbe tenném a kezemet, másfelől a syrah-ját – ami ráadásul csak részben az övé – soha nem kóstoltam. Mindenesetre a kortyok nem tanulság nélkül valók.

 

 

Németh Attila Gáborról amúgy a borain kívül szinte semmit sem tudok. Arcéle, mint egy angol filmszínészé, mondjuk a Sakál napjában a menetrendszerű gyilkosság után ellágyuló Edward Foxé. Birtoka a Mátrában, a birtokközpontja Gyöngyöstarjánban (mellett) a Borjúmáj tanyán – nem a legjobban csengő név. Van pöpec, ízléses honlapja, azon meg értékes információk. Emellett van egy birtok – ha jól értesültem, családi – Tokaj-Hegyalján, az Alana-Tokaj ahol szintén fantasztikus borokat készít, amiket kizárólag külföldön értékesítenek („Why Alana-Tokaj? Because it is the newest leading artisanal source for beautiful, completely natural Tokaji offered to wine-lovers in the US.”). A vörös és fehér Concubina nevű küvéjét jól ismertem, a vörös változat 2003-tól éveken át ár-érték bajnok volt, először úgy istenigazából a 2007-es Akutyfáját második verziója szorongatta meg. Mátrai fehérborai egytől egyig érdekes és pazar kísérletek, ám nagy bort először Tokajból és 2007-ben, a Tokaj Renaissance Egyesület évjárat-bemutatóján ittam tőle: a 2005-ös késői szüretelésű sárgamuskotályt, amiről Alföldi Merlot egyenesen azt állította szűk másfél éve, hogy az egyetlen tízpontos fehér, amit szájával illethetett. Ha ennyire nem is estem transzba, az a bor az én emlékezetemben is kivételes élményként él.

A Barnatanya Syrah is kivételes bor Németh Attila Gábor életében: nem saját termésből készült. A körülményeket pontosan leírja itt, ezért én csak röviden összefoglalok: a szőlőt Ludányi József termelte, NAG csak feldolgozta – először 2006-ban, ami Albert gazda kényes ízlését kielégítette, és aztán 2007-ben is. A 2008-asról nem találtam adatot, a 2009-est pedig megkóstoltam. Az eredeti terv 2006-ban még egy folyóborként értékesíthető vörös lett volna, de ahhoz túlságosan szépre sikerült az eredmény. A 2009-es kétségtelenül egyedi darab: csodás illatok, érett, de roppanó húsú gyümölcsök, főleg cseresznye, aztán hecsedli, leheletnyi kakukkfű és bors. A levegő gyorsan változik, füstössé válik, olvadó kátrány keveredik a medvecukor, a kávé és az ázott lösz illatával. Hol durva bujaság (maradva a Concubina fogalomkörében), hol finom érzékiség... Árnyalatokból nincs hiány. Aztán jön a korty, ami vékonynak hat, a savanyú cukros jellege azonnal össze is vész a kávéval és a csokoládéval. A korty hosszának mértéke sajnos a rövidség: azaz huss, elillan a szájból, bár a búcsú kellemesen sós-ásványos. Bár sok apróság fanyalgásra serkent, el kell ismernem: jó bor, amit 5 ponttal honorálok is. De a 2009-es, amúgy igencsak jó évjáratból többet reméltem. Be is fészkelte magát agyamba a gyanú: meglehet, lehet, hogy mégsem találja Németh Attila Gábor a biztos fogást a fajtán. Azt gondolom, hogy minden igazán jó borászra rátalál egynéhány fajta, mások pedig inkább elkerülnék. És ha mégis találkoznak, abból nem mindig a legjobb, legfeljebb egy vállalhatóan tisztességes bor jön össze. Szóval el tudom képzelni, hogy Légli is elhasalna egy veltlinerrel, vagy Malatinszky is megbukna a gyakorlati olaszrizling vizsgán – és egyikük sem a felkészületlensége miatt. Hanem mert borász és szőlőfajta olyan bonyolult interaktív viszonyban vannak egymással, hogy nem elég a borászati tehetség, nem elég az alapos elméleti és gyakorlati felkészültség. Van még a szükséges plusz: meg kell szerezni a fajta támogatását.

(Németh Attila Gábor protréja a Pécsi Borozó munkáját dicséri.)

Címkék: mátra syrah 5 pont németh attila gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr892896829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása