A nagy angol bevásárlók-kedvence-éjjel-nappal kis honunkban (is) jelentős súllyal szerepel a borértékesítésben: bármelyik hazai nagyker-kisker-borászat örömében seggét veri a földhöz, ha megfelelő kondíciók ellenében (értsd: fizetsz, mint a katonatiszt, természetesen kizárólag mint egy horthysta/kommunista – szabadon választható a nemi identitásnak megfelelően) sikerül valami jó kis bizniszt kialkudnia, és bekerül a visszautasíthatatlan ajánlatok képezte feketelyukba. Azt is lehet tudni, hogy a lánc Nagy Szigeteken lévő üzleteinek polcain szintén komoly borgyűjteményt érlel a hullaházias neonfény (ahogy konkurenseinél is). A gyűjteményben szép számmal vannak ún. saját márkás termékek, melyek között még maga Jancis Robinson is talál ajánlásra érdemeset. Mint ahogy azt JR-magyar-hangja meg is írta egykor: a nagyasszony még a 10 font alatti kategóriát sem tartotta rangon alulinak megkóstolni a Financial Times olvasóinak a kedvéért.
A cég hazai bevásárlóüzem-csarnokainak gondoláin is ott sorakoznak a különböző saját márkás borok: szigorúan ezer alatt a világ minden tájáról. Legnagyobb megelégedésemre a spanyol cavák, az ausztrál chardonnay-k, az új-zélandi sauvingnon blanc-ok, az argentin malbecek, a kaliforniai zinfandelek, a mindenféle francia vin de pays-ek és grand vin de Bordeaux-k mellet a múlt év második felében megjelentek a magyar válogatások is a gondolákon: vörös, fehér, édes – nagyjából ebben a sorrendben... Végre! A magyar palackok mindegyike konkrét borvidékhez kötődik (Szekszárd, Balaton-mellék, Tokaj), de ahogy a külföldről származóknál, a magyaroknál sincs sem termelő, sem egyéb fogyasztást csigázó infó, illetve van egy igazán nyomós érv: a megdöbbentően alacsony ár.
Jelen dolgozat témája egy chardonnay: Tesco vásárlók részére Balaton melléki chardonnay, száraz fehér tájbor 2009 – áll a címkén (termelte: ki tudja?; palackozta: H 0013. Meg egy megdöbbentő árcédula: 399 Ft. Az ilyent kapásból elutasítanám... Csakhogy egynehányszor rá kellett döbbennem: az ár nem minden. Valóban nem az, de egy árszint alatt legfeljebb a csodában reménykedhetünk, ami ritkán bekövetkezik. Ám többnyire elmarad – ahogy jelen esetben is. Itt például reménykedhettem az áruházlánc fogyasztónevelés iránti elkötelezettségében, azaz hogy egy megdöbbentően olcsó, ám kiváló minőségű borral megmutatja a sok műveletlen alkoholistának: lehet jókat is inni. Ez a chardonnay azonban semmire sem alkalmas. Csak halványan emlékeztet a fajtára. Híg, jellegtelen, üres. Ha nagyon koncentrálok, illatában feldereng némi virág és fű, amúgy meg úgy viszonyul egy zamatos, tiszta illatú, könnyed chardonny-hoz, mint egy kristálytiszta tengerszem egy nyári alföldi pocsolyához. Igazi ipari munka, igazi ipari zamatok, punnyadt savakkal. Kínai tömegáru a minőség érintése nélkül. Alkohol van benne (12%), és valószínűleg szőlőből készült – fel sem tételezném az ellenkezőjét –, de sokkal több erényét nem tudnám felsorolni. Még azt is el tudom képzelni, hogy a palackozás (palack, dugó, kapszula, címke, szállítás, a palackozó gépsor bérleti díja stb.) összességében többe kerül, mint az a lé, ami a palackba került. Az ihatóság határát épp hogy megüti: 2 pont. Csak egyet nem értek: miért kellett lepalackozni?
Szar bor projekt
A bor és egy szintén boros – nevezetesen szar boros – esetből jött az ötlet. Versenyt hirdetek. Mégpedig keresem a legszarabb borokat. Amikhez várom az Önök ajánlatait. Az ajánlatokból válogatok, és hetente egyet (ennyit be merek vállalni) megkóstolok, élményeimet megírom. Természetesen a PET palackos Bivalybasznádi Rettenetes nem ér... Tehát olyan javaslatokat várok (kommentben, levélben – weer[pont]yvo[kukac]gmail[pont]com – kinek ahogy kényelmesebb), melyek legalább minimálisan hordozzák az ihatóság ígéretét.
