Több ízben tanújelét adtam, hogy szeretem a rozét, bár tudom a műfaj korlátait. A modern – értsd: reduktív – rozék számomra alapvetően a technológiáról és az ízlésről szólnak. Ezért aztán minden szembejövő rozét megkóstolok, mert azt képzelem, hogy rajtuk keresztül kileshetem, hogy egy-egy borásztól mire számíthatok: nem mélységében, hanem széltében. Persze ésszerű határok közé szorítom ezt a kíváncsiságot: 1500 fölött már nem vásárolok rozét, és nem érdekel a név sem: a rozénál a név ugyanis semmire sem garancia. A húsvéti sonka, a főtt tojás és a hozzá harapott zöld hagyma és retek jó konstellációnak tűnt néhány rozé megkóstolására. Frittmann, a Szent István és Prantner János került terítékre. Prantner Ferenc rozéja volt a legdrágább, vészesen közelített az 1500 forinthoz.
Frittmannékban rózsaszín fronton még egyszer sem csalódtam: laza, szénsavval bolondított boruk mindig kellemes élmény. Jó ízlésről, biztos kézről, technológiai biztonságról, felkészültségről árulkodik a 2009-es kékfrankos rozéjuk (a XI. Országos Rozé Borversenyen bronzérmese) is. Gyümölcsös illata már-már túlzás: friss, épp csak beérett eperből préselt lé, málna kis csalános felhanggal, némi meggyel körítve. Savai élénkek, olykor még szögletesnek, karcosnak is tűnnek, és talán ettől direktebb és intenzívebb a szénsav is, mint az szükséges és ildomos lenne. Lecsengésében nem tetszett a kesernyésség, és az alkoholt is sokalltam: 4 pontot, paraszthajszálnyira az ötöstől. Én ezer alatt vettem: jó vétel volt!
A Szent István Korona pincészet pázmándi cabernet sauvignon rozéját szinte minden évben megválasztom a magam beszbáj rozéjának. Ezt a palackot 600 forint alatt szereztem be. Azt gondolom amúgy, hogy ennyi pénzből legalábbis nehéz tisztességes palackozott bort előállítani, olyant pedig, ami minőségileg is magasabb szinten áll, lehetetlen. Ám amióta belefutottam a 99 eurocentes bozsoléba a révkomáromi Kauflandban, minden gyanús, ami palackban van. Ez a rozé ráadásul évek óta kiegyensúlyozottan hozza a formáját. Technológiai pontosságról árulkodik friss gyümölcsössége, ropogós savai, a CS fajtajegyeinek elegáns, rozéhoz igazított megformálása. A 2009-es Szent István korona cabernet sauvignon rozészintén a gyümölcsökről (meggy és málna) szól – de mi másról is szólhatna? Mellett zöld fűszerpaprika és csekélyke bors teszi az illatot izgalmassá. Szájban már nem egyértelműen pozitív: savanyú cukorkás jellege, fanyarsága-kesernyéssége erősen megbillenti a savak, a nyurga test és a zamatok összhangját. És persze újfent meg kell állapítanom: nem szeretem a vegetát – különösen nyalogatni nem. Az ígéretes illat után nehéz szívvel maradok a 3 pontnál.
A szekszárdi Prantner Ferenc új szereplő a blogon. A 10 hektáros birtokról a szűkszavú honlapról. a legfontosabbakat megtudhatjuk: három bordói fajta mellett kékfrankossal, kadarkával és olaszrizlinggel foglalkoznak. 2009-es Prantner rozé – követve a helyi hagyományt – kékfrankosra épül, amit 20 százaléknyi merlot-val színesítettek. Ehhez képest a bordói fajta erőteljesen nyomul az illatban. Van itt gumicukor, cukrozott citrusfélék és csekélyke mentásság. Amikor már elfelejteném, hogy kékfrankos lenne a gerinc, megjelenik egy kis ibolya és fűszeresség. A kortyban nincs elég lendület, inkább erőlködik, az alkohol meg még alapos hűtés után is ordít a borból. Ennek ellenére sokkal rendezettebb képet mutat, és tisztább ízvilágú, mint a Szent István Korona rozéja. 4 pont. (A XI. Országos Rozé Borversenyen Frittmannék rozéjánál jobban szerepelt: ott ezüstöt kapott.)
