Skip to content


Halál a májra!

Korán kezdődik az össznépi ivászat szezonja. Az elkövetkezendő bő hónapban szinte mindegyik hétre jut egy-egy jelentősebb borászati összejövetel, ahol lehet válogatni, régi kedvenceket újra felfedezni vagy újakat találni. Átfedések persze vannak, de hát ez érthető: a sztárborászok közönséget vonzanak – ezért aztán a rendezvényszervezők sztárborászokat próbálnak a rendezvényükhöz vonzani.

Lapozzon, és válogasson a programokból.

Február 20-án 15 órakor a Nagy Sebestyén fémjelezte Késői Szüret (radiocafé) nyitja az idei „megakóstolási” szezont. A Borour Magnum elnevezésű rendezvényre éppen pont ötvenöt borászt csődítettek össze az ELTE Kongresszusi Központba, a Pázmány Péter sétány 1/a szám alatt. A Gömb Aulában ott lesz a Béres Szőlőbirtok, Bock József, a Bodri Pince, Bott Frigyes, a Debreczeni Szőlőbirtok, Demeter Csaba és Demeter Zoltán (nem testvérek!), a Disznókő, Ebner öcsi, Gál Lajos, Hernyákék, Homonna Attila, Konyáriék és a felejthetetlen Kovács Nimród, Majorosék és Malatinszky Csaba, a Maurus és Miklóscsabi, Rókusfalvy és a St. Andrea, sőt még Szászi Endre is a Törley társaságában. Lesznek kereskedők is: a 75cl, a Borkápolna, a Borkollégium-Borszalon, a Bortársaság, a Terroir Club és a Veritas. És hogy tényleg magnum legyen, csak az ezredik látogató után teszik ki a megtelt táblát. A belépődíj elővételben 3500 forint, a helyszínen pedig – ha még marad jegy – 4000 forintért vásárolhatjuk meg a 6 órányi élvezetet. A Decanter borboltban még talán van néhány jegy.

Mindössze négy napunk lesz pihenni, mert február 25-én, csütörtökön 16 órától ismét nagy munka vár ránk: Tóth Adrienn, a Vinoport lelkes főszerkesztője összehozott egy új rendezvényt, a Furmint Februárt a Festetics Palotába (1088 Budapest, Pollack Mihály tér 3). A kiállító borászok listája szintén impozáns, bár kétségtelenül egysíkúbb a Borjourénál: itt ugyanis csak furmintokat kóstolhatunk, de azokból a legjobbakat. Ott lesz például Árvay János, Balassa István, a Bott Pince, a feltörkevő Breitenbach Kézműves Pince, Demeter Zoltán, a reménytelu Demetervin, Györgykovács Imre, a Karádi és Berger, Orosz Gábor, Takács Lajos, Szepsy István – és most csak néhányat válogattam találomra a hazai furmintisták legjobbjai közül. Mellettük találkozhatunk két labanc furmintkészítővel is: Rusztról Heidi Schröckkel és a Weinbau Wenzellel. A belépődíj 6900 forint, ellenben nyakló nélkül dönthetjük magunkba Szepsy István furmintjait.

Pénteken gyorsan pihenünk sokat, mert szombaton, február 27-én 10 órától ismét komoly a föladat: Egri Borok az Akadémián. Erre a rendezvényre az egri borászok választják ki válogatott keretüket, és felküldik a Magyar Tudományos Akadémia székházába (1051 Budapest, Roosevelt tér 9.), hogy varázsolják el a pesti borivókat. Hogy pontosan hogyan is áll össze ez a keret, egyelőre – jó magyar borászszokás szerint – rejtély. (Mesteri marketingfogás! A végletekig kell csigázni az egri bor híveinek érdeklődését!) Két dolog azonban biztosnak látszik: dr. Gál Lajos és talán a borai is ott lesznek, merthogy tőle lehet mindenféle további információkhoz jutni, valamint Lőrincz Évborásza Györgyöt is beígérték. Sőt a rendezvényt népszerűsítő pdf-ről még egy fontos infó kiderül: a háziasszony Borbás Mária lesz! Szerintem már csak ezért is érdemes elmenni. A belépődíj 2000 forint, ellenben délelőtt 10-től nyolc órán át eregethetjük le torkunkon a jobbnál jobb borokat. (A pdf-en van még egy érdekes infó: szakmai közreműködő: Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft., Oláh Rita, Borbély Tamás.)

Eger után kapunk két és fél hét haladékot, majd újabb nagy menetelés következik, de arról majd legközelebb. Először éljük túl az elkövetkezendő bő egy hetet.

Címkék: rendezvény

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr441767851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása