A somlóiak ismét nekifutottak – idén már másodszor –, hogy megmutassák erősségeiket, és ezt kamerával is dokumentáltuk. A Somlói Tavasz Egyesület, melyet pár éve öt pincészet alapított, ma már szinte minden jelentősebb termelőt magához vonzott. A Tornai Pincészet éppúgy fontosnak érzi a közös megjelenést, mint Takács Lajos, akinek van véleménye a miértről is: sok jó, tiszta bor készül Somlón, amivel közösséget lehet vállalni. A társulási kedv mögött persze az is ott van, hogy a kiemelkedő egyéni teljesítmény önmagában nem csinál forradalmat, bár alapvető feltétele annak, hogy Somló megmutassa egyedi arcát. Azt gondolom, hogy a kisebb borvidékek, melyek közé Etyek-Buda, Mór és Pécs mellett Somló is tartozik, ebből a szempontból sokkal könnyebb helyzetben vannak, mint a nagy kiterjedésű, sok és sokféle érdek mentén rendeződő termelőt egyesítők – Tokaj, és a tokaji eredetvédelmi rendszer megteremtése körüli huzavonából például én épp azt olvasom ki, hogy egyelőre hiányzik az az erő, amely egy irányba kényszerítené a borvidék összes szereplőjét. Igen, kényszerítené, mert szittya vér önként nem hajol meg a közösségi akarat előtt, legfeljebb ha ő maga a közösségi akarat.
Nem volt erőm-időm a teljes portfóliót végigkóstolni, belekaptam ebbe-abba, firkálgattam benyomásaimat, melyeket most – rossz szokásomat tartva: kicsit megkésve – közzéteszek. Nem készítettem előzetes tervet, hogy mely borászok mely boraiba szagolok bele, engedtem a pillanat csábításának meg a tömeghatásnak, így sodródtam bortól borig.
Mivel sok illatot gyűjtöttem, az élménybeszámoló kétrészes lesz. Lapozzon az első részhez.
A Csordás-Fodor Borház öt bort hozott, egy részük főleg a savról szólt. Bár a 2007-es chardonnay-ból épp az az egyediség hiányzott, amiért érdemes lehet Somlón ezt a fajtát termelni, a bor egyszerűségében is kellemes élmény, arányos savakkal és testtel, sőt csipetnyi ásványosságot is felfedezni véltem benne. A pince csúcsát volt hivatott képviselni a 2006-os juhfark, de egyelőre csak lehetőség: illatában a fa mindent eluralt, a marcipán helyett leginkább gázolajat éreztem, pedig az alapanyag tartalmas, telt testű, mézesen simogató, a korty kerek. A 2007-es olaszrizlingjük magasan kiemelkedett a portfólióból: minden a helyén, telt, gazdag, érett, harmonikus. Illatában virág és alma, szájban ásványos-sós, sem a savak, sem az alkohol nem lóg ki az összképből, lecsengésében csipetnyi keserű mandula.
Először képviselteti magát Ság-hegy. A Dénes Hegybirtok hobbi borászatnak indult, és aztán az is maradt, csak éppen olyan, amelyik a borfölöslegét értékesíti. (A tulajdonos, Dénes Tibor ICT tanácsadó, azaz reménykedhetünk, hogy nem kell sokat várni egy a jelenleginél informatívabb honlapra.) A pince portóliója a fehér küvétől a vörös küvéig terjed, de épp a két középtájon elhelyezkedő bor, a 2006-os olaszrizling és a szintén 2006-os chardonnay tetszett. Az olaszrizling virágos és birses illatjegyeivel, a szájban megjelenő ásványaival és érett, kerek, de karakteres savszerkezetével számomra a kóstoló egyik meglepetése volt. A chardonnay kevésbé izgalmas, de hibátlan. Vastagon ki van stafírozva extrakttal és alkohollal; a fakezelés pedig tanítani lehetne. Szerethető – bár engem aznap este nem fogott meg különösebben – a 2006-os Vörös kakas, a 60-65 százaléknyi kékfrankosból, valamint merlot-ból, zweigeltből, portugieserből és pinot noirból készült házasítás. Legfőbb erénye a sok gyümölcs, a legnagyobb hátránya pedig a vékony test és az ahhoz képest sok fa. De ezzel együtt is jó volt inni.
Nem nyűgözött le Fekete Béla bácsi porfóliója: a bemutatott hat bor közül egyet szerettem, azt sem halálosan. Korábban sok Fekete-bort el lehetett intézni azzal, hogy a terroir felülírja a fajtát. Aztán tavasszal, az Etyeki Pincefesztiválon felmerült bennem, hogy Feketééknél már nem csak a terroir ír felül, hanem valami más is. A 2006-os olaszrizling azonban még mindig emlékeztet a legszebb Fekete Béla-borokra. Egyedi és mégis hozza a fajta jellegzetességeit. Illatában citrusos, mézes, virágos, birses, benne van a kései szüretek szépsége, szájban izgalmasan feszül egymásnak a méz édessége és simasága a kesernyésséggel. Emellett a szintén 2006-os chardonnay-nak adtam némi esélyt, hogy egyszer valóban iható lesz.
Györgykovács Imre egészen más. Hallottam olyan véleményeket, hogy ellaposodott, nem képes megújulni; és régebben talán én is hajlottam arra, hogy egyetértsek a kritikus hangokkal. Mostanság azonban egészen másképpen gondolom: az a fajta kiegyensúlyozott és következetesen képviselt egyéni stílus, ami Györgykovács boraiban tárgyiasul, a legtöbb, amit borász elérhet életében. Egyrészt: máig nem ittam rossz Görgykovács-bort; másrészt: máig nem ittam tucatbort Györgykovácstól; harmadrészt: még nem ittam nem-Györgykovács-bort Györgykovácstól. És ezt kevesekről tudnám ilyen határozottsággal állítani az elmúlt húsz évben indult termelők közül. Van-e annál nagyobb dolog, hogy valaki – bár az egekbe magasztalják – nem esik a hübrisz bűnébe? Most a 2008-as borait hozta, egytől egyig kiegyensúlyozott, harmonikus, kész borok, melyekre remélhetőleg hosszú élet vár még. Kiemelkedőnek a 2008-as hárslevelű tűnt mézesen telt, hársfavirágos illatával, remek savaival és ásványos zamatával, harmonikus világával. De ugyanez a harmónia mutatkozik meg minden Györgykovács-borban: nem nagyok akarnak lenni, hanem izgalmasan egyediek és ihatóak – akár minden nap.
A Hollóvár, azaz Takács Lajos számomra mindig a végleteket képviselik. Az egekbe emelnek, de éppúgy meg lehet tapasztalni a földközeli állapotot is általuk. A most bemutatott négy 2008-as legfőbb erénye az egységes stílus és a visszafogott kiegyensúlyozottság. Legjobban az egyedi, tartalmas, az ásványokat és a gyümölcsöket harmonikusan vegyítő, gazdag illatú és zamatú 2008-as sauvignon blanc tetszett (ezzel a fajtával tűnt fel Takács Lajos mintegy három éve, pontosítok: én akkor fedeztem fel). De több kör kalaplengetés illeti a 2008-as juhfarkat,, amelynek irdatlan savtömege képes megtalálni a helyét a koncentrált anyagban; vagy a krémes struktúrájú, vastag és tiszta illatú, szintén 2008-as furmintot is.
Hamarosan folytatom. Lesz még Kreinbacher, Laposa, Somlói Apátsági Pince, Spiegelberg és Tornai.
(A fotó Scheffer János munkája.)
