Skip to content


Termelői siller

Halmai Csaba, akit üdítően egyéni és modern stílusú borai alapján sokáig egy a húszas évei közepén-végén járó ifjúnak gondoltam, szekszárdi, bortermelő, és a Tüske Pince tulajdonosa. Aki kíváncsi a részletekre, kattintson, és azt is megtudhatja, miért nem borász, és miért nem pincészet. Nekem szimpatikus.
2008-as sillerérét Szekszárdon, az aranyérmes borok bemutatóján kóstoltam először. Szerelem volt első szippantásra – persze az is igaz, hogy ki vagyok hegyezve a jó sillerekre. Halmai Csaba ezt írta a hátcímkére: „Anno fixlinek hívták a szekszárdi parasztemberek azt a piros, könnyed bort, melyet nem adtak a cenzárnak (borkereskedő), hanem saját használatra készítettek.
Többféle kékszőlőt összeszüreteltek egy kádra, majd amikor felhabzott a szélén, leeresztettek valamennyit belőle a pincei kishordókba, és mint a fehéret – kotyogó alatt erjesztették.
Tavasszal, nyáron férfias üdítőként fogyasztották.”

Nem is fejtegetném hosszan. Egy rozénál markánsabb pirosbor a műfaj minden erényével: érettebb és visszafogottabb gyümölcsök, főleg málna és szőlő, izmosabb test, tanninokból is egy leheletnyi, eleven savak, sima, jól csuszó korty – nincs szénsav, de nem is hiányzik. A test már elég súlyos – rozénál teltebb, vörösbornál karcsúbb –, hogy a 12,5-es alkoholt ne érezzük soknak. Vaskos ötös, és az egyik legjobb siller, amit valaha is kóstolhattam. Fröccs alapnak sem lenne rossz, de inkább tisztán igyuk – elvégre férfias üdítő. Megvásárolni itt lehet jó áron.

(A kép forrása a modosboraszat.hu oldal)

Címkék: szekszárd siller tüske pince 5 pont

A bejegyzés trackback címe:

http://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr901231195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.