Két napja gondolkodom rajta, de nem értem. Pedig szeretném érteni, hogy mit is akart Czerneckiné Sinkó Krisztina – aki a WSET igazgatása mellett tanácsad a Balatoni Borkultúráért Alapítványnak –, amikor kidolgozta a balatoni borok értékelésének új rendszerét. A célt persze megfogalmazták jól, és azzal nincs is semmi baj: segíteni a fogyasztónak, hogy az mindig tudja, hogy mikor mit vesz le a polcról. De hogyan működik majd a rendszer?
Az egyszerűség kedvéért idézek a Balaton Winfer honlapjáról. „A minősítés célja a borrégió borainak a fogyasztó által könnyen értelmezhető kategóriákba történő besorolása, illetve visszacsatolás a termelők felé a boraik piaci helyét illetően. A minősítésben részt vett valamennyi bor, amelyet a szervezők a kereskedelmi forgalomban felleltek. A borokat az Alapítvány a minősítés céljára megvásárolta. A borok minősítése bizottságokban történt, mellőzve a megszokott pontozásos rendszert. A borokat érzékszervi bírálatot követően minőségi kategóriákba sorolták. A minősítést kapott borok leírását az Alapítvány az év végéig külön kiadványban kívánja megjelentetni.”
Czerneckiné Sinkó Krisztina kitalált négy kategóriát, amelyek „nem elsősorban minőségi, sokkal inkább stílusbéli különbözőséget jelölnek.” Naracsszínű plecsnit kapnak az úgynevezett alapborok: ez „a tiszta, hibátlan, de különösebben nem koncentrált vagy komplex borokat tartalmazza.” Ezektől nem várják el, hogy komolyabb fajtajegyeket mutassanak. Kék plecsni jár az úgynevezett fajtaboroknak, melyek „tiszta fajtajegyeket és némi komplexitást is mutatnak.” Zöld plecsni illeti az úgynevezett terroir borokat, melyek komplexek, koncentráltak, fajtajellegesek, megmutatják a terroirt, és az utóízük megfelelő hosszúságú. Sötétvörös plecsni jár a prémium boroknak, melyek mindezeken felül olyan „finesszel rendelkeznek, amely feltétlenül kiemeli őket a kiváló tételek közül is.” Egyik kategóriánál sem szempont az ár. Ennyi az értékelés magja.
Ismeretes sok minősítő rendszer a világban, melyek általában valamilyen módon az eredetvédelmi rendszerhez is kapcsolódnak, és vagy területi alapon, vagy az alkalmazott technológia szempontjából kategorizálják a borokat. Ez a rendszer azonban nem foglalkozik sem a területtel, sem a bor készítésekor alkalmazott technológiával. Egyetlen tényező dönt: a nemzetközi szaktekintélyekből álló grémium, amely szájával illeti ezeket a borokat, és megmondja róluk a tutit, azaz majdnem úgy működik, mint egy meghívásos borverseny, amire a rendezők szerzik be a borokat.
A szaktekintélyek persze valóban szaktekintélyek: Elizabeth Gabay MW, David Bird MW, Luiz A. G. Alberto MW aspiráns, Mathilde Hulot független szakíró, Véronique Raisin független szakíró, Donald Edwards sommelier, Omar Csizmadia-Honigh a Master of Wine intézet kreatív tanácsadója, somlói birtokos, Czerneckiné Sinkó Krisztina, Patkó Gábor, a WSET London diploma kurzusának hallgatója, a WSET Nemzetközi Borakadémia lektora.
A nagy emberek kóstoltak, köptek és értékeltek. Véleményük megalapozottságát semmiképpen sem vonnám kétségbe, sőt: ennél érdekesebb listát-értékelést rég láttam a magyar borokról, javaslom áttanulmányozásra minden érdeklődőnek. Vihart is fog kavarni borász berkekben biztosan. Az értékelés bemutatóján úgy vettem ki Sinkó Krisztina szavaiból, hogy a plecsnik használatáról egyes kereskedőkkel már megálapodtak, és folyamatosan tájékoztatják a borászokat is a rendszer működéséről, valamint eljuttatják hozzájuk a birálók értékelését, tanácsait is. Izgatottan várom a reakcióikat. Meg azt is, hogy valaki elmagyarázza végre: a borpiac szereplői közül kinek lesz érdeke egy ilyen, meglehetősen konfúz értékelési rendszer eredményét kommunikálni.
Az értékelést áttanulmányozva eszembe jutott két érdekes szöveg: egyikben Albert gazda elmélkedik az idegen szájakról, a másikban Bob jut épp Albert gazdáéval ellentétes következtetésekre.
A témához még visszatérek.